Már az ókorban is előszeretettel használták, erről írásos emlékek is fennmaradtak. Ezt követően rövid időn belül az égész világon elterjedté vált az alkalmazása, illetve nélkülözhetetlen fűszerré vált minden háziasszony konyhájában. A tradicionális népi gyógyszerként használták valamint laboratóriumi körülmények közt is számtalanszor vizsgálták már.
Legfontosabb hatóanyaga, az allicin:
Ez a hatóanyag felel legnagyobb mértékben az előnyös élettani hatások kifejtéséért. Ennek maximális koncentrációban történő kinyerése úgy lehetséges, ha a fokhagyma gerezdet összetörjük, majd állni hagyjuk kb. 1-2 percig, majd ezután tesszük bele az ételbe. Az allicin az összezúzást követően az allináz enzim nevű anyag és pár más kénvegyületet keveredésekor keletkezik. Ez felel a fokhagyma jellegzetes erős szagáért.
Hatása szervezetünkre:
Ereink fala életünk második felére általában rugalmatlanná, keménnyé válik. Erre megoldásként szolgálhat a rendszeres fokhagyma fogyasztás. Védelmet nyújt az érelmeszesedés ellen, javítja azok minőségét valamint javítja a vérkeringést és segíti a szív munkáját. Rendszeres alkalmazása csökkenti a vérnyomást és optimalizálja a koleszterinszintet.
Rendkívül fontos természetes antibiotikum, ezen felül erőteljes antivirális hatással is rendelkezik. Anélkül segít a hörghurut, influenza, tüdőgyulladás, megfázás és egyéb fertőzések esetén, hogy rombolni a bélflóra egészségét.
Daganatos megbetegedések esetén természetes kiegészítő kezelésként alkalmazható a fokhagyma nagyobb mennyiségű rendszeres fogyasztása, hiszen kéntartalmú vegyületei a rákos sejtek szaporodását gátolják. Prevenciós céllal is bátran alkalmazható.
Milyen formában fogyasszuk?
Számos formában fogyaszthatjuk akár frissen akár utókezelve.
- Friss fokhagyma: nyersen összezúzva, szétrágva. Ebben a formában legmagasabb a benne lévő allicin koncentrációja.
- Tabletta vagy por formában: ezek között változó mennyiségben található allicin. Azok a tabletták tartalmazzák a legtöbbet, melyeknek bevonata a bélben oldódik.
- Gőz által desztillált olaj: kapszula formában átlagos mennyiségben tartalmaz allicinszármazékot
- Fokhagyma zúzással kinyert olaja: kapszulák formában szintén átlagos mennyiségben rendelkezik allicin tartalommal.
- Érlelt fokhagymakivonat: kapszula vagy tabletta formájában minimális mennyiségben tartalmaz allicinszármazékot.
Lehetnek-e mellékhatásai?
Amennyiben hajlamosak vagyunk rá, allergiás reakciót, bőrgyulladást is kiválthat. Leggyakoribb mellékhatása azonban a kellemetlen lehelet és megváltozott testszag. Tapasztalható esetleges gyomorégés, puffadás és egyéb emésztőrendszeri panaszok. Ezek elkerülése érdekében fogyasztását kezdjük kisebb mennyiségben vagy konzultáljunk háziorvosunkkal.
Termékpalettánkból ajánljuk:
- Dr. Herz Fokhagyma, galagonya, olajfalevél kapszula (60 db)
- Biomed Allimed kapszula (60 db)
- Biomed Fokhagyma Forte kapszula (30 db)