Barion Pixel

Melatonin - az alvás hormonja

Alvásra való jótékony hatása:

   Testünk melatonin szintje sötétedéskor megemelkedik, ezzel segítve a mély alvást, a friss ébredést és az ezt követő fáradtság nélküli és aktív nappalokat. Szervezetünkben a melatonin kiválasztása gyermekkorban a legaktívabb. Ezt követően 20 éves kor után termelődését elkezd lelassulni, 40 éves kor fölött pedig jelentősen csökkenni kezd, majd az időskor eljövetele idejére teljesen megszűnik. Ennek köszönhető, hogy az álmatlanság és alvászavarok gyakorisága öregedésünk velejárója. Ez fiatalkorban is előfordulhat, akár rendszeresen, akár időszakosan is.

   Az alvászavarok egyre növekvő gyakoriságának hátterében az életmódunk és viselkedésünk, valamint napi rutinunk is okozója lehet. A melatonin termelődését elsősorban az befolyásolja, hogy sötétedés után mesterséges fényekkel vagyunk körülvéve. Mobiltelefon, tévé, számítógép, stb. Mindezek jelentős hatással vannak a melatonin szintünkre.

   Táplálkozásunk szintén hatással van a melatonin termelésünkre. A túlzott alkohol- és cukorfogyasztás szintén negatívan hat ránk.

Kapcsolata az öregedéssel:

   Lassítja a tobozmirigy öregedését, ezáltal csökkenti az egész test öregedési folyamatait. A pihentető alvás alapból elengedhetetlen és kulcsfontosságú az öregedés lassításában. A melatoninnak erőteljes antioxidáns hatásának köszönhetően a szervezetben kialakuló oxidatív stressz okozta szabad gyökök megkötésében.

Immunrendszere gyakorolt jótékony hatása:

   Ez a molekula a kutatások alapján rendkívül fontos funkciót tölt be, erőteljes vírusellenes, parazitaellenes és antibiotikus hatással van szervezetünkre. Ezek alapján általános támogatója immunrendszerünknek.

Előzzük meg vele a rákot:

   Azon ráktípusok kialakulásának megelőzésében és kezelésében számít természetes gyógymódnak, melyek hormonális eredetűek, vagy kialakulásuk hormonfüggő.

Az elhízás ellen is felveszi a harcot:

   Erőteljes kapcsolat van az elhízás és szervezetünk melatonin szintje közt. Termelődése csökkenti az éjszakai evési vágyat valamint változókorban esetlegesen megnövekedett testsúlyt és befolyásolja az időszakos evési kényszert.

   A kritikusan alacsony melatonin szint növeli az elhízás esélyét és anyagcserezavarok kialakulásához vezethet, súlyosabb esetben pedig inzulinrezisztencia is kialakulhat.

Melatonin: az alvást segítő hormon

Emésztéssel való kapcsolata:

   A melatonin legnagyobb mennyiségben az emésztőrendszerben található. Elősegíti a bélmozgást, gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik.

Pozitív hatása a szívre:

   Ez egy kardioprotektív anyag, vagyis védi az érrendszert valamint magát a szívet is. Segít a vérnyomás csökkentésében valamint a vérzsír és a koleszterin szintjét.

Az agyra is pozitívan hat:

   A melatonin termelődése egyértelmű hatással van a kognitív funkciókra, az agysejtek pusztulását is meggátolja és csökkenti a neurodegeneratív folyamatokat. Hatékony a demenciás panaszok ellen. Enyhíti a depresszió tüneteit és a stressz okozta mentális egészségre való negatív hatásokat.

Termékpalettánkból ajánljuk:

  • InnoPharm Melatonin étrend-kiegészítő filmtabletta (30 db)

Nem szeretne lemaradni legújabb ajánlatainkról és akcióinkról?

Akkor iratkozzon fel hírlevelünkre!