Hogyan terjed?
Ez a vírus cseppfertőzés által terjed. A herpeszvírusok levegőben életképtelenné válnak, így ha például egy fertőzött személy után elmosott és megszáradt pohárból innánk, kicsi az esélye, hogy elkapjuk ezt az alattomos betegséget. Olyan testi kontaktok által terjedhet, mint például a csókolózás, tüsszentés, közvetlen pohárhasználat egy fertőzött után. Azonban ezeknél enyhébb és kevésbé közvetlen kontaktussal is terjedhet ez a vírus.
Kezelés nélkül is viszonylag gyorsan, 4-5 nap alatt hegek nélkül gyógyul, azonban kiújulhat időről időre.
Kétféle típusát különböztetjük meg:
- HSV-1 azaz 1-es típus, mely a leggyakoribb, ez ajakherpeszként nyilvánul meg.
- HSV-2 vagyis 2-es típus, melyet generális herpesznek is neveznek. Ez a nemi szervek környékén alakul ki.
Mindkét típus érinti a testen belül átfogóan érinti a nyálkahártyát, a bőrt, az idegrendszert és ritka esetben a belső szerveket. Egy világszerte elterjedt betegségről beszélhetünk, aminek lefutása csak kevés esetben súlyos.
Nem mindenkinél alakul ki a herpesz aki a vírust hordozza. A felnőttek több mint 95 százalékánál található meg az 1-es típus a szervezetben mint hordozott betegség. 10-30 százaléknál pedig a 2-es típust. A legtöbb embernél a vírus inapparens marad, vagyis a tünetek nem jelentkeznek.
Az emberek viszonylag nagy százaléka már gyermekkorban megfertőződik a herpesz vírussal.
A betegség a bőr legfelső rétegét támadja meg, majd ott hólyagokat képez, azok által pedig a bőrön át jutva sejtszinten az idegpályákhoz jut. Rendszerint akkor újul ki, mikor az immunrendszer legyengül. Ilyenkor az idegpályák által jut újra a bőr felszínére és képez ismét hólyagokat.
A herpeszvírus kiújulását számos külső és belső hatás okozhatja. Ilyenek például a menstruáció, fertőző betegségek, UV-sugárzás, különféle sérülések, terhesség, pszichés és hormonális tényezők, valamint a stressz is.
Tünetei és azoknak súlyossága:
Az ajkakon megjelenő kellemetlen hólyagok mellett kísérő tünetek is felléphetnek:
- Általános betegségérzet és gyengeség
- Duzzadt nyirokcsomók
- Láz
Ritka esetben a szem környékén is kialakulhat herpesz.
Szövődmények is kialakulhatnak, bár ezekre csak ritka és súlyos esetben van példa:
- Agyhártyagyulladás
- Agyvelőgyulladás
- Bakteriális sebfertőzés
- Kötőhártya-gyulladás
- Tüdőgyulladás
Hogyan kezeljük?
Amennyiben a tünetek súlyosak, láz és egyéb komplikációk is fellépnek, haladéktalanul forduljunk orvoshoz.
Az általános felületi kezelés antivirális, fertőtlenítő és szárító hatású szerekkel történik. Érdemes ezek alkalmazását a herpesz megjelenésétől számított legrövidebb időn belül érdemes elkezdeni.
Miként előzhetjük meg?
Első sorban ügyeljünk arra, hogy éljünk egészségesen, táplálkozzunk változatosan, ezzel megőrízve testünk és immunrendszerünk egészségét. Nyaranta magas faktorszámú fényvédővel kérjünk ajkainkat, ezzel védve a nap káros sugaraitól. Mindenképpen kerüljük a fertőzött személyekkel való érintkezést. Amennyiben megérintettük a herpesszel fertőzött területet, mihamarabb mossunk kezet.
Kapcsolódó termékünk:
- Richtofit Gél Ajakherpesz Kezelésére